2014. május 16., péntek

Így pusztított Yvette nálunk

21:50 Buszok pótolják a vonatot a Balatonnál

Péntek reggeltől Siófok és Fonyód között közlekednek vonatpótló autóbuszok, a Budapest-Siófok, illetve a Fonyód-Nagykanizsa-Gyékényes közötti szakaszon a tervek szerint már helyreáll a vonatközlekedés.
Csütörtök napközben a dél-balatoni vasútvonalon kialakult időjárási helyzet miatt a MÁV leállította a vonatközlekedést Székesfehérvár és Nagykanizsa között, ezen a szakaszon vonatpótló buszok közlekedtek. A Budapest-Déli pályaudvarról Zágráb felé induló Agram InterCity vonat kerülő útvonalon közlekedik, erre az előre megváltott jegyek érvényesek lesznek.

21:20 Lezárás a 7-es főút balatonboglári szakaszán

A 7-es főút Somogy megyei, Balatonboglárt érintő szakaszán csütörtök 22 óra után teljes útzárat vezetnek be. A 139-es és 140-es kilométerszelvények között található mintegy 150 platán közül 6-10 darab fa az orkán erejű széllökések nyomán balesetveszélyessé vált. A lezárás a 7-es főút Szabadság utcai csomópontjától a Gaál Gaszton utcai csomópontig, kevesebb, mint egy kilométeren lesz érvényben.
Az autósokat részben a Lengyeltóti-Balatonboglár összekötő útra, valamint önkormányzati utakra terelik. A teljes útzár várhatóan két napig lesz érvényben, ez természetesen az időjárás függvényében változhat, ugyanis a szakemberek csak a szél csillapodása után tudnak a mintegy 30 méter magas fák kivágásáról gondoskodni.

20:44 Az utóbbi 120 év leghevesebb esőzése

Bosznia-Hercegovinában 1894 óta jegyzik fel az időjárás adatait, és még nem volt példa ekkora mennyiségű csapadékra. Halálos áldozata is van az ítéletidőnek az országban.

Fotó: Europress Fotóügynökség

20:34 Járőröznek Tornanádaskán

Rendőrök vigyáznak a rendre a vihar sújtotta Tornanádaskán, ahol mintegy 130 embert kellett biztonságos helyre költöztetni - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája csütörtökön az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint a folyamatos rendőri jelenlétet az értékmegóvás és vagyonbiztonság indokolja.
Tornanádaskán az orkán erejű szél 27 családi házat rongált meg, amelyekből csaknem 130 embert kellett kiköltöztetni.

20:18 Beszakadt az út egy szemétszállító autó alatt Budapesten


Fotó: MTI / Mihádák Zoltán
A főváros XVII. kerületében, a Pásztortűz utcában szerencsétlenül járt járművet a tűzoltók daru segítségével emelik ki.

20:12 Mit tegyünk viharkár esetén?

A MABISZ kommunikációs vezetőjének tanácsai, hogy biztosan fizesssen a biztosító.

19:56 Áramkimaradásokat okozott a szél

A viharos erősségű szél miatt Észak-Magyarországon, főleg a Bükk és Mátra térségében továbbra is előfordulnak a középfeszültségű elosztó hálózatban üzemzavarok - közölte az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt. csütörtökön az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a hibákat kidőlt fák, vezetékszakadások okozzák. Egy-egy házat, utcát érintő áramkimaradás elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolcon és a környező településeken fordul elő.
A hibás szakaszokat a vihar elvonulásával a szolgáltató szakemberei folyamatosan javítják, azonban az eső, illetve az erdős részeken a felázott talaj is nehezíti a hibaelhárítást - közölte az Émász.

19:28 Ferihegy beázott

Több helyen beázik a Liszt Ferenc repülőtér utasforgalmi épülete. Vödröket kerülgetve közlekedhetnek az utasok - értesült a HavariaPress.
A repülőtér 2A és 2B termináljának összeköttetése ázik be. Az esővizet rongyokkal és színes vödrökkel fogják fel, azokat néhol körül is bójázzák.
Nemcsak az esővíz, de állítólag a szennyvíz is gondokat okoz a reptéren: a 2B terminál mennyezeten futó csővezetékeiből folyik esetenként szennyvíz a dolgozókra és az utasokra. Az egyik szakszervezet már jelezte a problémát a szakhatóságnak, azonnali intézkedést kérve az ÁNTSZ-től.

18:54 Bakondi: minden feltétel adott a védekezéshez

Bakondi György elmondta, hogy a vihar több vasútvonalon is fennakadásokat okozott. Budapest-Fonyód-Nagykanizsa, Balatonszentgyörgy-Keszthely vonalakon több órás késések alakultak ki, helyenként nem is közlekednek a vonatok, az utasokat kisegítő buszokkal szállították. Zárlat miatt nincs áram a felsővezetékekben Balatonszárszó, Fonyód, Nagykanizsa, Balatonszentgyörgy és Keszthely között. Ezek miatt a dél-balatoni vonatok gyakorlatilag nem közlekednek. A szerelvények az állomásokon várakoznak, utasok nincsenek rajtuk. Ahol lehetséges, dízelmozdonyos vontatásra állnak át. Füzesabony és Poroszló között, Egerfarmosnál fa dőlt a sínekre, a Rába áradása miatt több szakaszon is elöntötte a víz az utakat, így ott sem közlekednek a vonatok.
A főigazgató tájékoztatása szerint pillanatnyilag több mint 15 ezer fogyasztónál nincs áram, a szakemberek "jól szervezett rendszerben" dolgoznak a helyreállításon.
Bakondi hangsúlyozta: "biztosíthatok mindenkit, hogy a kormányzat percnyi pontossággal figyelemmel kíséri az eseményeket, és minden feltétel, eszköz rendelkezésre áll ahhoz, hogy a védekezés sikeres legyen". Hozzátette, a szükséges anyagi feltételek: homokzsák, homok, szállítókapacitás, továbbá az "élőerő" is biztosított a védekezéshez.
Az országos katasztrófavédelmi főigazgató sajtótájékoztatóján elhangzott információk szerint a Balaton vízállása 128 centiméter volt csütörtökön, a Sió-zsilipen növelték a vízeresztés intenzitását. A dél-balatoni településeken bevetettek 10 nagyteljesítményű szivattyút is, a kicsapódott víz Balatonba való visszaszivattyúzásához. Az üdülőövezetben jelenleg 250 ember védekezik a vízkár ellen. Ezen túlmenően bevetették az OKF oktatási központjának tiszthelyettes hallgatóit is, ami 45 fős erősítést jelent. Jelenleg Fonyódon a legintenzívebb a védekezés. Közel 10 ezer homokszákot helyeztek eddig ki, ami csütörtök estig várhatóan 20 ezerre emelkedik. A katasztrófavédők bíznak abban, hogy sikerül megelőzni a jelentős épületkárokat.

18:52 Ledőlt egy családi ház tűzfala

A viharos szél miatt ledőlt egy családi ház tűzfala Letenyén, a ház lakóját a szomszédoknál helyezték el - közölte csütörtökön a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A családi ház tűzfala egészen a tető szintjéig leborult. A letenyei önkéntes tűzoltók a tetőszerkezetet megerősítették, hogy a szél további károkat ne okozzon. Senki nem sérült meg, a ház lakójának elhelyezéséről a szomszédok gondoskodtak.

18:36 Ítéletidő lesz pénteken is

Több helyen várható jelentős mennyiségű csapadék, emiatt négy megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. A viharos szél miatt öt megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Bővebben a holnapi várható időjárásról ide kattintva olvashat.

18:04 Útlezárás bedőlt fa miatt

Veszélyesen bedőlt egy harminc méteres fa a 8-as főút fölé a Vas megyei Csákánydoroszlónál, a vasútállomás közelében, emiatt ezen a szakaszon lezárták az utat - közölte honlapján csütörtökön a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A veszélyes helyzet megszüntetésén teljes útlezárás mellett dolgoznak a körmendi hivatásos tűzoltók.
Vas megyében a tűzoltókat csütörtökön eddig több mint ötvenszer riasztották, zömmel kidőlt fák miatt, de az orkán erejű szél megbontott tetőket is, amelyekről a tűzoltóknak kellett eltávolítani a lelógó, veszélyessé vált részeket. Lukácsházán például a helyi vegyesbolt tetejét rongálta meg a szél, itt 25 négyzetméteren kellett a palát rögzíteni, és az épület veszélyessé vált tűzfalát is megtámasztották a nemescsói és kőszegdoroszlói önkéntes tűzoltók.

17:46 30-40 perces késés a tapolcai és a kaposvári vonalon

A viharos időjárás miatt a kaposvári állomás teljes felsővezeték-rendszerében zárlat keletkezett, ezért a villanymozdonyokat nem tudják használni a vonatközlekedésben. A vonatokat dízelmozdonyok segítik át ezen az állomáson.
A Balatonalmádi és Alsóörs közötti vonalszakaszon Káptalanfüred állomásépületére, illetve a vasúti pályára dőlt egy fa, amelynek nekiütközött egy motorvonat. A vonat szélvédője betört, személyi sérülés azonban nem történt. A katasztrófavédelem munkatársai dolgoznak a fa eltávolításán, addig ezen a szakaszon nem közlekedhetnek a vonatok.
A Budapest-Balatonfüred-Tapolca vasútvonalon is késésekkel kell számolniuk az utasoknak. A Somogy megyét érintő vasútvonalakon az utasoknak továbbra is késésekre kell készülniük - közölte a Mávinform.

17:33 Háromezren áram nélkül Zalában

A délutáni adatok szerint 16 településen mintegy háromezer fogyasztónál szünetel az áramszolgáltatás Zalában. A védelmi bizottság arról is hírt adott, hogy a hibák elhárításán folyamatosan dolgoznak a szakemberek. A megyében csütörtök délutánig 43 alkalommal vonultak ki a tűzoltók a szélvihar miatti káresetekhez.

17:05 Nem kíméli a vihar a fákat

Az elmúlt 24 órában tizenkét esetben kidőlt fák miatt riasztották miatt riasztották a tűzoltókat Budapesten, két másik esetben pedig épületek tetőszerkezetét bontotta meg a szél. A III. kerületi Vihar utcában a bádoglemez lógott, egy VIII. kerületi épület tetején pedig cserepek lazultak meg. A II. kerületben egy tíz méter magas fa dőlt kerítésre, telefonvezetékre és egy autóra. A X. kerületi Maglódi úton szintén egy magas fa veszélyeztette a járókelőket, a IV. kerületben pedig egy tizenöt méter magas fa dőlt meg veszélyesen.
Csütörtök délutánig több mint ötvenszer vonultak ki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tűzoltók a vihar okozta károk miatt. Fegyverneken a Táncsics utcában ledőlt egy családi ház kéménye, a tető is beszakadt, azt fóliával fedték be a lakók. A födém alátámasztásában a tűzoltók segítettek. Szolnokon, a Magyar utcában egy nagyobb méretű hirdetőtáblát szakított le félig a szél, amely ezután mintegy tíz méter magason lógott, veszélyeztetve a járókelőket. Ugyancsak Szolnokon, a Pozsonyi utcában egy tűzfalat bontott meg a vihar. A megyében több útszakaszt is elzárt rövid időre néhány lezuhanó fa vagy faág.

16:44 Bakondi: csaknem ezer esetben avatkoztak be

Másodfokú riasztás van érvényben 14 megye 91 járásában, és a jelentős csapadék miatt árvízvédelmi készültséget rendeltek el 198 kilométernyi szakaszon a Rábán, a Murán, a Hernádon, valamint a Sajón - közölte az országos katasztrófavédelmi főigazgató csütörtök délutáni fonyódi sajtótájékoztatóján. Bakondi György a viharos időjárás okozta károkról, illetve a helyzet kezeléséről beszélt, kiemelve, hogy a szokatlanul erős és tartós szélvihart pontosan előre jelezte a meteorológia.
Szerda óta a katasztrófavédelem szervezeti egységei 963 beavatkozást hajtottak végre, ezek zömére kidőlt fák, illetve a részben ezzel összefüggő épületkárok miatt volt szükség. Eddig országosan 104 lakóépületet és 20 középületet rongált meg a viharos erejű szél, néhány helyen a lakóknak el kellett hagyniuk otthonukat.

16:39 Áramkimaradás Hevesben

Több helyen is áramkimaradásokat is okozott a vihar Heves megyében - közölte honlapján csütörtökön a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Tájékoztatásuk szerint délután három óráig több mint száz bejelentés érkezett a megyei műveletirányításra.
A viharban vezetékekre dőlt fák áramkimaradást okoztak Gyöngyösön, Mátrafüreden, Galyatetőn, Egerszóláton és Egerszalókon is.

16:08 Fa a síneken, fa a főúton

A vasúti sínekre és részben a pálya mellett futó 71-es útra is dőlt egy fa a Veszprém megyei Badacsonytomajnál. A forgalmat akadályozó növényt a badacsonytomaji hivatásos tűzoltók távolították el a sínekről illetve a főútról.

16:03 Félelmetes felvétel a siófoki mólóról

15:56 Tetőt szakított Yvette Balatonszemesen

15:43 Húszméteres gesztenyefa dőlt egy étteremre

A viharos időjárás miatt sok helyen riasztották a tűzoltókat kidőlt fák miatt csütörtökön Győr-Moson-Sopronban. Győrben egy étteremre dőlt egy húszméteres gesztenyefa, Csornán, Kapuváron és Bágyogszováton pedig utcára dőlt fa zavarta a forgalmat.
Sopronban egy óvoda, Fertődön egy családi ház tetejét bontotta meg a szél; egyik esetben sem sérült meg senki.

15:32 Nem kell gyorsvonati pótjegy a Déli pu. - Nagykanizsa vonalon

A dél-balatoni vasútvonalon kialakult időjárási helyzet miatt több rendkívüli intézkedést vezetett be a MÁV-Start - közölte a Mávinform. Budapestről Nagykanizsára és Nagykanizsáról Budapestre a kétóránként közlekedő gyorsvonatok indulási idejében biztosít eljutási lehetőséget a vasúttársaság. Budapest és Székesfehérvár között vonattal, Székesfehérvár és Nagykanizsa között azonban csak vonatpótló autóbuszokkal lehet utazni. A rendkívüli helyzetre tekintettel a Budapest-Déli pályaudvar-Nagykanizsa vonalon egyik irányban sem kell gyorsvonati pótjegyet váltani.
A dél-balatoni vasútvonalon több szakaszon kidőlt, vagy megdőlt fák akadályozzák a vonatközlekedést. Aki teheti, ne is tervezzen most utazást a Székesfehérvár-Siófok-Fonyód-Nagykanizsa vasútvonalon - kérte a vasúttársaság.
Szünetel még a vasúti közlekedés a kidőlt fák miatt Gyékényes és Somogyszob, továbbá Kaposvár és Kaposmérő között.
Az utasok az aktuális helyzetről a Mávdirekt 06 40 49-49-49-es helyi tarifával hívható számán, illetve a MÁV, a MÁV-Start vagy a vonatinfó weboldalán tájékozódhatnak.

15:10 Tépázza a fákat a salgótarjáni szél

15:03 Fa állja az autósok útját

Fa dőlt a 75-ös útra a Zala megyei Hernyéknél. A kidőlt növény akadályozza az út forgalmát.

14:52 Itt a friss időjárás-jelentés

Még csütörtök éjjel is lehet helyenként 100 kilométer/órás széllökés, de holnapra egyre többfelé veszít erejéből a szél. Részletek itt >>>

14:50 Időközben Budapesten...

14:36 Leálltak a balatoni hajók

Leállították a kompközlekedést Szántód és Tihany között, és nem indulnak a személyhajó járatok sem a viharos erejű szél miatt. A hajókat védett helyre vontatták és rögzítették. A Balatoni Hajózási Zrt. vitorláskikötőiben folyamatos a szolgálat, hogy megelőzzék a károkat. A bérlők esetenként lazán kikötött hajóinak védelméről is gondoskodtak.
A komp- és hajóközlekedés esetleges újraindításáról péntek reggel dönt a cég vezetősége.

14:33 Már három halálos áldozat Szerbiában

Egy ember életét vesztette Belgrád Umcari nevű külvárosában, mert a figyelmeztetések ellenére nem volt hajlandó elhagyni otthonát. A közép-szerbiai Topolán egy tűzoltót mentés közben elsodort az ár, a helyiek szerint már nincs életben, Újvidéken pedig egy idősebb személy esett áldozatul az időjárásnak. Rendkívüli helyzetet hirdetett ki az egész országban a kormány.

14:15 Fa zárja el az utat

Teljesen elzárja az utat egy kidőlt fa Türje és Bögöte között, Türje közelében, Zala megyében. A növény eltávolításán a hosszúperesztegi önkéntes tűzoltók dolgoznak.
14:11 Egy járókelő esernyővel az erős szélben Budapesten
Fotó: MTI / Mohai Balázs

13:28 Nyárfa akadályozza az autókat

Nagyméretű nyárfa dőlt az útra Füzesgyarmat és Bucsa között, Füzesgyarmat közelében. Eltávolításán a a szeghalmi hivatásos tűzoltók dolgoznak. A beavatkozás idejére félpályán halad a forgalom, a katasztrófavédekem kéri a közlekedőket, vezessenek óvatosan a közelben.

13:02 Benzinkút tetejét is megrongálta a vihar Zalában

Két helyen is autókat rongáltak meg a szél miatt kidőlt fák Zalában, de benzinkút és áruház tetőlemezeit is megbontotta a vihar. Nagykanizsán a Deák téren dőlt rá egy fa az alatta parkoló személyautóra, Keszthelyen pedig a Sopron utcában rongált meg egy autót a ráboruló vadgesztenyefa. Zalaegerszegen egy benzinkút, Keszthelyen egy hipermarket tetőborítását bontotta meg a szél, veszélyeztetve ezzel a gyalogos és járműforgalmat. A rendkívüli időjárási körülmények miatt csütörtök reggel lezárták Nagykanizsán a Sétakert gyalogútjait. A parkban a szél tövestül kidöntött egy koros vadgesztenyefát, amely fennakadt a környezetében lévő növényzeten, de a balesetveszélyt csak a vihar elmúltával tudják elhárítani.
Zala megye több településén villany- és telefonkábeleket szakítottak el, néhány esetben családi házra dőltek a fák, számos helyen pedig utakat torlaszoltak el a kifordult fák és a letörött ágak. Személyi sérülés sehol nem történt.

12:58 Gyönygösön fa dőlt ki

Húszméteres fa dőlt az útra Gyöngyösön, a Menház utcában. A kidőlt fa akadályozza a forgalmat, a közelben futó villanyvezetéket pedig elszakította. A műszaki mentést a helyi hivatásos tűzoltók végzik. Fa dőlt az úttestre Tolna megyében, Dombóvár és Döbrököz között. Az úton szünetel a forgalom.

12:45 Autóbalesetet okozott a kidőlt fa Csongrádnál

Az úttestre dőlt fa miatt két személyautó ütközött össze. A balesetben senki nem sérült meg.

Fotó: MTI / Donka Ferenc

12:41 Megállt az élet a dél-balatoni vasútvonalon

A dél-balatoni vonalon szünetel a vasúti közlekedés, Székesfehérvárról egyelőre nem indítanak vonatokat abba az irányba - közölte a Mávinform kora délután.
A MÁV azt javasolja, aki teheti, a Székesfehérvár-Siófok-Fonyód-Nagykanizsa-Murakeresztúr-Gyékényes vonalon ne tervezzen utazást.
A legnagyobb gondot a dél-balatoni vasútvonalon okozza most a szél, több helyen zárlat van a felsővezetékben, kidőlt és veszélyesen megdőlt fák okoznak gondot, többek között Balatonboglárnál, Lepsénynél, Gyékényes és Murakeresztúr között, de a székesfehérvári elővárosi szakaszon is.
A Mávinform azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt hívják a Mávdirekt 06 40 49-49-49-es helyi tarifával hívható telefonszámát, illetve tájékozódjanak a forgalom alakulásáról a MÁV, a MÁV-Startvagy a vonatinfó weboldalán.

12:38 Erősítés kell a Balatonnál

A viharos szél miatt kicsapódó hullámok miatt újabb tűzoltókat vezényeltek a Balatonhoz - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
A barcsi, a nagyatádi, a marcali, a siófoki és a kaposvári hivatásos tűzoltóságról összesen harminc hivatásos tűzoltót, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központból pedig ötven hallgatót vezényeltek a Balaton-parti védekezéshez, a veszélyeztetett területekre.
A Balaton-part közeli épületek megóvásán a hivatásos és a polgári erők valamint az érintett önkormányzatok dolgoznak. Munkájukat a Somogy, a Koppány, a Berzsenyi, a Vitorlás és a Sió Mentőcsoport, illetve az önkéntes tűzoltók segítik.
A Balaton déli partján mintegy ötszáz ingatlant védenek a kicsapódó hullámoktól.

12:33 Van baj Tolnában is

Lakóépületekben, gépkocsiban villamos vezetékekben okoztak kárt a viharos szél miatt kidőlt fák Tolna megyében, ahol csütörtökön negyven esetben kérték a tűzoltók segítségét. Tamásiban, a Hunyadi téren egy lakóház teteje rongálódott meg, a lakókat hozzátartozók fogadták be. A Honvéd utca egyik házának tetejét szerda este bontotta meg a szél.
Gyönkön az idősek otthonának tetőszerkezetét rongálta meg egy kidőlt fa, amelyet a paksi tűzoltók távolítottak el. Szekszárdon, a Mészáros Lázár utcában egy parkoló gépkocsiban okozott kárt egy fa, Nakon és Bátaszéken villamos vezetékekre dőlt fákat kellett a tűzoltóknak eltávolítaniuk.

12:30 Útzárak fakidőlések Borsod-Abaúj-Zemplénben

Félpályás és teljes útzárak nehezítik a közlekedést Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a nagy erejű széllökések miatt több helyen fák dőltek az útra. A 3-as számú főúton a 140-es kilométerszelvénynél, a Bogácsi elágazás után félpályás lezárás, a 2505–ös jelű mellékúton Lillafüred és Hollóstető között, valamint a 2519-es jelű, alsóbbrendű úton Bükkszentlászló és Bükkszentkereszt között jelenleg teljes útzár van érvényben – mondta a közútkezelő kommunikációs osztályvezetője. A rendkívüli időjárás miatt arra kérik a közlekedőket, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról. Emellett tartsanak a szokásosnál is nagyobb követési és oldaltávolságot, lassabban hajtsanak, lehetőség szerint kerüljék el az esetleges vízátfolyásos szakaszokat és semmiképpen ne parkoljanak fa alá.

12:26 Kibillentette a Balatont az Yvette

Hosszirányban a nyugati medencébe torlódott a víz, majd keresztben az orkán erejű szél kifújta a partra - írja a vízügy, akik a Rába, a Lajta, a Vág, a Mura, a Sajó és a Hernád vízrendszerében várnak jelentős mennyiségű csapadékot. Részletek itt!

12:20 Aktuális slágergyanú Yvette-nek

12:16 Vizes híd az Instáról

12:11 Újabb iskolát tépázott meg a szél

Megbontotta egy iskola tetőjén a csatornázást a viharos szél a Pápán, a Komáromi utcában. A veszélyessé vált elemeket a helyi tűzoltók távolították el az épületről.

12:02 Így hasít a vízimentők hajója a Balatonon

A felvétel ugyan tegnap készült, de így is megér egy misét.

11:52 Van jó hír is

Újra működik az áramszolgáltatás a Heves megyei Mátrafüreden, a csütörtök reggeli, 587 fogyasztót érintő hibát rövid idő alatt elhárították. A fennakadást egy vezetékre dőlt ág okozta.

11:41 Iskolaépületet cincál a szél Kadarkúton

Megbontotta egy iskola tetőszerkezetét a viharos szél a Somogy megyei Kadarkúton. Az ott tanuló 21 gyermek a veszélyes elemek eltávolításáig az iskola központi épületébe ment át.

11:39 Házakat hagynak el a vihar miatt Borsodban

Huszonhat családi ház rongálódott meg a viharban a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaskán. Három esetben tűzfal repedt meg, a többi ingatlannál a tető borítását bontotta és rongálta meg a szél, emiatt jelentenek veszélyt az ott lakókra. A tűzoltók beavatkozásának időtartamára 36 felnőttet és 75 gyermeket helyeztek el ideiglenesen a falu kultúrházában, valamint rokonoknál. Az erős szél nehezíti a veszélyessé vált elemek eltávolítását a katasztrófavédelem közlése szerint.

11:35 Fa dőlt a sínekre Mezőkövesdnél

A vonatok csak az egyik vasúti pályán közlekednek, késések várhatók a Budapest-Miskolc vonalon. A forgalom alakulásáról a MÁV információs vonalain (a MÁV, a MÁV-Start vagy a vonatinfó weboldalán, illetve a Mávdirekt 06 40 49-49-49-es telefonszámán) tájékozódhatnak az utasok.

11:27 Több utca víz alatt Balatonfenyvesen

Balatonfenyvesen a viharos erejű szél és a tó magas vízszintje miatt több utca víz alá került, önkéntes tűzoltók rakják a homokzsákokat, hogy a veszélyeztetett ingatlanokat megvédjék.
Az erős északi szélben a Balaton kilépett a medréből, Fenyves sétánya, strandjai, parti játszóterei víz alatt állnak. Lombár Gábor polgármester beszámolója szerint 40-50 ingatlant már körbevett a víz, de homokzsákokkal eddig sikerült elkerülni, hogy az épületekbe is betörjön. A településen szőkedencsi önkéntes tűzoltók töltik és pakolják a homokzsákokat. Mindemellett a település egy részén nincs áram, mert a villanyvezetékre dőlt egy fa.
A polgármester arra számít, hogy a délutánra ígért jelentős mennyiségű eső tovább ronthat a helyzeten.

11:25 Gőzerővel dolgoznak a tűzoltók Somogyban

A megyében több mint száz bejelentés érkezett a vihar kezdete óta a katasztrófavédelemhez, a tűzoltókat főként műszaki mentésekhez riasztják. A viharos erejű szél Siófokon megbontotta egy ikerház tetejét, a Bajcsy-Zsilinszky utcában pedig egy 12 méter magas fa több ága leszakadt, amely a gyalogosforgalmat veszélyeztette. Marcaliban egy nyolc méter magas tuja dőlt az útra. Kaposváron, a Bajcsy-Zsilinszky utcában a gimnázium épületére dőlt rá egy fa, senki sem sérült meg. Kadarkúton megbontotta a szél a speciális iskola tetőszerkezetét, a diákokat egy közeli középiskolában helyezték el ideiglenesen.

11:21 Turisták próbálkoznak átkelni az  erős szélben a Szabadság hídon

Fotó: MTI / Beliczay László

11:15 Szerbiában már halálos áldozatok is vannak

A szomszédos országokat sem kíméli a vihar. Romániában utakat mosott alá, hidakat sodort el a csütörtök hajnali felhőszakadás, a viharos szél több helyütt fákat döntött az útra az ország déli- délnyugati részén - tájékoztatott a távirati iroda.
Rendkívüli állapotot hirdettek ki több helyen Szerbiában a heves esőzések miatt. A napok óta tartó ítéletidő következtében több száz embert kellett kitelepíteni és eddig 2 halálos áldozata van a természeti csapásnak.
Belgrádban sok helyen akadozik az áramszolgáltatás és a főváros nagy része víz alá került. Több iskolát be kellett zárni miután 40 óra alatt, két havi átlagnak megfelelő mennyiségű eső zúdult a városra.
A szomszédos Boszniában sem jobb a helyzet. A folyamatos esőzések miatt a folyók vízállása nagyon magas. Szarajevóban egy hidat le kellett zárni és több helyen megrongálódtak az elektromos vezetékek.
Horvátországban is kritikus a helyzet. Dalmáciában heves viharok vannak, a hegyvidéken fagypont alatti hőmérsékletet mértek és hó is esett.

11:10 Fa dőlt egy motorosra

Megsérült egy motoros Kaposváron, amikor rádőlt egy fa a Pécsi utcában - közölte a Somogy megyei katasztrófavédelem. Amentők ellátták a sérültet. A motorost a tűzoltók szabadították ki a fa alól, majd megszüntették a forgalmi akadályt.

10:57 Húszméteres fák dőltek egy miskolci épületre

Borsodban faágak, gallyak hevernek az utakon, Miskolcon, az Olvasztár utcában egy általános iskola közelében elektromos vezeték szakadt le. A megyében jelenleg is fúj a szél és esik az eső, a széllökések Edelény térségében a legerősebbek, 90 kilométer/órásak. Délutánra várják a zivatart.
Miskolcon a Vízgépház tetejére dőlt két húszméteres fa, az épület teteje tizenkét négyzetméternyi területen beszakadt. Taktaharkányban egy családi ház tetejét bontotta meg a szél, az épület ideiglenesen lakhatatlanná vált. Sátoraljaújhelyen, az iskolai étkezde tetőszerkezetét bontotta meg háromszáz négyzetméteren a szél, és két kémény is leborult.

10:51 Kidőlt fák, leszakadt vezetékek Vasban

Tizenhatszor riasztották fakidőléshez a viharos erejű szél miatt az elmúlt egy nap során a tűzoltókat Vas megyében, egy esetben pedig leszakadt, szikrázó vezetéket kellett áramtalanítaniuk és eltávolítaniuk - közölte a megyei katasztrófavédelem. Sérülés nem történt, de a hivatásos és önkéntes tűzoltóknak is sok a dolguk, többször vonultak és vágtak ki veszélyes fákat még kidőlés előtt, illetve elöntött pincékből is szivattyúzták a vizet.

10:43 Több órát késnek a balatoni vonatok

A Budapest-Fonyód-Nagykanizsa, valamint a Balatonszentgyörgy-Keszthely vasútvonalon jelentős, többórás késések vannak a viharos időjárás miatt - közölte a Mávinform. A viharos erejű szél a Somogy megyei vasútvonalakon több helyen okoz fennakadást. A helyzet folyamatosan változik.
A Mávinform azt javasolja az utasoknak, hogy utazás előtt tájékozódjanaka Mávdirekt 06 40 49-49-49-es helyi tarifával hívható telefonszámán, illetve tájékozódjanak a menetrendről és az aktuális helyzetről a MÁV, a MÁV-Start vagy a vonatinfó weboldalán.

10:35 Idősek otthonára dőlt egy fa

Idősek otthonára dőlt egy nagyméretű fa a Tolna megyei Gyönkön, a Táncsics utcában. Az otthon lakóit a baleset nem veszélyezteti. A növény eltávolítását a paksi tűzoltók végzik.

10:28 Áramszünet Békéscsabán

Két nagyméretű fa villanyvezetékekre Békéscsabán, a Lencsési úton. Emiatt 530 fogyasztónál ideiglenesen szünetel az áramszolgáltatás.

10:08 Elhajolt fa Gyöngyösön

10:06 Keserves a vasúti közlekedés a Balaton déli partján

A Budapest-Fonyód-Nagykanizsa, illetve Keszthely vonalon jelentős, 30-40 perces, vagy akár egy-másfél órás késésekre kell készülni. A legnagyobb gondot a dél-balatoni vasútvonalon okozza a viharos erejű szél, több helyen zárlat van, Balatonboglárnál kidőlt fa rongálta meg a felsővezetéket. Emiatt Balatonlelle-felső és Balatonboglár között nem közlekedhetnek a vonatok. A zárlat miatt nincs áram a felsővezetékben Balatonszárszó-Fonyód-Nagykanizsa, illetve Balatonszentgyörgy és Keszthely között.
A MÁV-Start a dél-balatoni vonal egy szakaszán vonatpótló buszok beállítását tervezi.
Megindult viszont a közlekedés Dombóvár és Kaposvár között, a Dombóvár-Kaposvár-Gyékényes vasútvonalon, emellett Bak és Zalaegerszeg, valamint Darány és Szigetvár között is. A Pécs-Szentlőrinc-Barcs-Gyékényes vonalon is menetrend szerint közlekednek a vonatok. A Kaposvár-Tab-Siófok közötti vonatok viszont a hajnali órákban történt fakidőlés miatt még késnek a szerelvények.
A Mávinform azt javasolja az utasoknak, hogy utazás előtt tájékozódjanak a Mávdirekt 06 40 49-49-49-es helyi tarifával hívható telefonszámán, illetve tájékozódjanak a menetrendről és az aktuális helyzetről a MÁV, a MÁV-Start vagy a vonatinfó weboldalán.
A vasúti felsővezetékre borult fa eltávolításán dolgoznak szakemberek és tűzoltók Nagykanizsa közelében
Fotó: MTI / Varga György

10:01 141 kilométer per órás széllökést is mértek!

A viharos időjárás kezdete óta több helyen a 100 kilométer per órát is meghaladta a szél sebessége, a legerősebb, 141 kilométer per órás széllökést a Veszprém megyei Bakonyban lévő Kab-hegyen regisztrálta az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A Balaton nyílt vízfelületén is 110 kilométer per óra fölé erősödött az északi szél. Balatonőszödön a legerősebb lökés eddig 118 kilométer per óra volt.
A legtöbb csapadék eddig a Dél-Alföldön hullott. Ott több helyen 15-20 millimétert meghaladó mennyiséget mértek. Csütörtök reggelig Szegedről 35 milliméter körüli mennyiségről érkezett jelentés, míg Kübekházán 40 milliméter mértek az elmúlt 24 órában.

9:40 Kidőlt fa miatt baleset

Fa dőlt az úttestre a Csongrád megyei Csongrád település közelében, a Tiszaalpár felé vezető úton. A kidőlt fa miatt két autó ütközött. A műszaki mentés miatt a katasztrófavédelem kéri az arra haladókat, ha tehetik, kerüljenek.

9:30 Kórház tetejét rongálta meg a szél

Csaknem öt négyzetméteren megbontotta a szél a tatabányai Szent Borbála Kórház tetőszerkezetét – a műszaki mentést a helyi hivatásos tűzoltók végzik. A káreset a betegellátást nem befolyásolja.

9:39 Sopronban rend van! Akkor is locsolnak, ha szakad az eső

9:33 Izgi képek az Instagramról Yvette-vihar témakörben

Bónusz videó: 

9:25 Fák dőltek villanyvezetékekre Borsodban

A fakidőlések miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megye több településén az áramszolgáltatás rövid ideig szünetel. Folyamatosan dolgoznak az üzemzavar elhárításán. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Zrt. tájékoztatása szerint főleg észak-borsodi településeken, Izsófalván és környékén okoz fennakadást az áramszolgáltatásban a viharos szél okozta kár.

9:14 Majdnem elszállt Őszöd

köpönyeg.hu tudósítása szerint Balatonőszödön 116 km/h-s szelet mértek.

9:13 Ekkora volt tegnap a vihar a Balatonnál

9:09 Átvonul a fenyegető hidegfront Paks felett

A felvétel még május 11-én készült. A videót Wollner Pál nevű olvasónktól kaptuk. Köszönjük!

9:00 Ezért ilyen brutális a szél

Az ország északnyugati és délkeleti részei között hatalmas a légnyomáskülönbség (csaknem 15 hPa), a levegő ezt a különbséget igyekszik kiegyenlíteni az orkánerejű szél formájában - írja az Időkép.

8:50 Készüljünk az özönvízre

Az Időkép.hu szerint helyenként 50-100 mm, azaz 10 centiméter eső hullhat péntek reggelig!
Tombol a szél is, Fonyódon hajnali fél egykor 113, Baranyában reggel 5:20-kor 115 kilométer/órás lökéseket mértek.

8:40 Fennakadás a vasúton

A MÁVINFORM közlése szerint csütörtök hajnaltól kezdve gondot okoz a viharos erejű szeles időjárás a Somogy megyei vasútvonalakon. Óráról órára változik a helyzet. A Budapest – Fonyód - Nagykanizsa, illetve Keszthely vonalon vannak most jelentős 30-40 perces, vagy akár egy-másfél órás késések. A legnagyobb gondot a dél-balatoni vasútvonalon okoz most a viharos erejű szél, több helyen zárlat van, kidőlt fa rongálta meg a felsővezetéket Balatonboglárnál. Emiatt Balatonlelle-felső és Balatonboglár között nem közlekedhetnek a vonatok. A zárlat miatt nincs áram a felsővezetékben Balatonszárszó – Fonyód – Nagykanizsa, illetve Balatonszentgyörgy és Keszthely között. A vasúttársaság a dél-balatoni vonal egy szakaszán vonatpótló buszok beállítását tervezi. Az erre utazók egy-másfél órás késésekkel számoljanak.
Dombóvár és Kaposvár között időközben fél nyolckor megindult a vonatközlekedés, a vasúttársaság műszaki készenlétesei Taszárnál helyreállították a hajnalban leszakadt felsővezeték rendszert. Az utasokat a helyreállításig Baté és Taszár között vonatpótló autóbuszok szállították. A Dombóvár – Kaposvár – Gyékényes vasútvonalon helyreáll a menetrend, a villanymozdonyok ismét közlekedhetnek. Darány és Szigetvár között is közlekedhetnek már a vonatok, ott korareggel egy fa rádőlt a sínekre, a katasztrófavédelem szakemberei hét óra előtt pár perccel eltávolították a kidőlt fát, a Barcsról Pécsre tartó vonat a kényszerű várakozás után háromnegyedórás késéssel folytatta útját. A Pécs – Szentlőrinc – Barcs – Gyékényes vonalon is menetrend szerű a vonatközlekedés. A Kaposvár – Tab – Siófok közötti vonatok is késnek még, a hajnali órákban történt fakidőlés miatt. Bak és Zalaegerszeg között is fakidőlés akadályozta a Zalaegerszeg – Rédics vasútvonal vonatközlekedését. Reggel fél nyolcra sikerült a fát eltávolítani a vasúti pályáról, itt is megindult a vonatközlekedés.

7:40 Szétverte a vihar Magyarországot

Szerda éjfélig majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat, azóta is tucatjával érkeznek a segélyhívások szinte az egész országból. Elsősorban a Dunántúlon voltak gondok, a legtöbb riasztás Somogy megyéből érkezett. Jellemzően a viharos erősségű szél miatt kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztottak, mintegy 20 épületkárról érkezett bejelentés. Volt ahol fa dőlt az útra, másutt vasúti felsővezetéket rongáltak meg a leszakadó faágak. Öt megyében 12 településen volt átmenetileg áramszünet.

6:52 Első- és másodfokú figyelmeztetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző térképén csupán a Duna-Tisza közén látható egy vékony sáv, ahol jelenleg semmiféle riasztás nincs érvényben. A nap folyamán azonban az egész ország területén komoly csapadék és erős szél várható, három megyére elsőfokú, az összes többire másodfokú figyelmeztető előrejelzést adtak ki.
Csütörtök éjfélig ugyanis viharos szél és sokfelé nagy mennyiségű csapadék várható. Késő délutántól, estétől a keleti, délkeleti országrészben jelentősen mérséklődni kezd a szél, másutt a légmozgás mérséklődése csak a péntekre virradó éjjel folyamán valószínű – írja a met.hu.
A Dunántúlon egész nap szinte mindenütt lehet számítani 70-80 km/h feletti széllökésekre, az Alpokalján, a Dunántúli-középhegység térségében és a Balaton környékén 90-100 km/h-t meghaladó lökések is lesznek. A Dunától keletre inkább csak az északkeleti megyékben várható gyakori viharos (70 km/h feletti) széllökés, errefelé néhol - főként Sátoraljaújhely környékén - szintén előfordulhat 90 km/h feletti szélroham.
A Dunántúlon, a Dél-Alföldön, és az északkeleti megyékben területi átlagban 20-30 mm-t meghaladó mennyiségű esőre van kilátás. Délután a Tiszántúlra zivatarok érkezhetnek, amelyekből kisebb körzetekben szintén előfordulhat nagyobb mennyiségű csapadék, rövid idő alatt.
hőmérséklet csúcsértéke 9, 16 fok között valószínű, északkeleten lehet kissé melegebb. Késő este 8, 13 fok várható.

6:30 Odaver a vihar a vasúti közlekedésnek

Somogy megyében több vasútvonalon is kidőlt fa, illetve felsővezetéki zárlat okoz késéseket. Részletek itt.

22:01 Kiöntött a medréből a Balaton

21:56 Kidőlt fák okozzák a legnagyobb gondot Somogyban

A megyében van ahol felsővezetékre szakadt egy ág, máshol a szél által kicsavart fa akadályozta a forgalmat.
Nemeskisfaludon felsővezetékre zuhant és fennakadt egy faág, a megyeszékhely útjain három helyen pedig kidőlt fa akadályozta a forgalma.
Szentán a villanyvezetékre dőlt rá egy nyárfa, de a gyors beavatkozásnak köszönhetően a vezeték nem sérült meg, Sávolyon egy melléképületre borult rá egy nyárfa, amelyet a szőkedencsi önkéntes tűzoltók távolítottak el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Linda video