2013. november 27., szerda

Orvosi segédeszköz juttatta a moziba a színésznőt

Görbe Nóra túl az ötvenen még mindig olyan jól mozog, rúg és talán visít is, mint 29 évvel ezelőtt a legendás Linda sorozatban általa megformált rendőrnő. Az egykor hatalmas népszerűségnek örvendő filmsorozat sikerében a Magyar Televízió eleinte kételkedett, és a rendezőnek három próbaepizódot is le kellett forgatnia, mire a királyi tévé áldását adta a műsorra. Linda hét évvel ezelőtt tűnt fel újból a képernyőn, most  pedig moziba készül, ha sikerül szponzort találni hozzá. Linda, azaz Nóra máris belefogott a felkészülésbe, hetente kétszer jár edzőterembe, hogy  a legjobb formáját hozza, ha egyszer elkezdődik a forgatás.
"Szerencsére elmondhatom, hogy sportos életet élek, és a kutya is állandó mozgásban tart. Ennek ellenér újból elkezdtem edzőterembe járni, hogy azok a rúgások pont olyanok legyen, mint nagyon régen. A társamnak, a kigyúrt Johnny Goldnak, a magyar celeb című websorozatból ismert Tánczos Tamásnak ez az elfoglaltság napi rutint jelent, ő amúgy is keményen edz, így fizikailag nem készül különösebben a filmre, ahol én a korkedvezményes nyugdíjból újból munkába állított, tapasztalt rendőrnőt, ő pedig  izomagyú rendőrt  fog alakítani" - osztotta meg velünk Görbe Nóra, akit a közönség a sorozat befejezése után sohasem fogadott el más karakterben. A nézők továbbra is a rendőrnőt látták benne, és nem a színésznőt.
Forrás: Martin Csaba

1 megjegyzés:

  1. Ha jól elkészitenék akkor ez a Film megint a többi mostani produkciót verné persze hogy nem készólhet el :!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Linda video