2013. augusztus 20., kedd

Ünnepi menetrend augusztus 20-án - Mozdonyról - Mozdonyról

fejlec_menetrendvaltozas.jpg
Az augusztus 20-ai ünnephez igazodva – a várhatóan megnövekvő utasforgalom zavartalan kiszolgálásának érdekében – módosított közlekedési rend szerint közlekednek a vonatok, így augusztus 18-án és 19-én ünnepnapi, augusztus 20-án kedden vasárnapi menetrend lesz érvényben.
Augusztus 21-én szerdán, 22-én csütörtökön és 23-án pénteken munkanapi közlekedési rend szerint járnak a vonatok. A munkanap-áthelyezés miatt augusztus 24-én, szombaton pénteki menetrend lesz érvényben.
A kényelmesebb utazás érdekében a vasúttársaság mentesítő és éjszakai járatokat indít, valamint az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművet közlekedteti a szerelvényekben, továbbá ahol az utasforgalom indokolja, ott a vonatok egy vagy több kocsival megerősítve közlekednek.
A tűzijáték után – a várhatóan megnövekvő utasforgalom megfelelő kiszolgálásának érdekében – Budapest-Nyugati pályaudvarról mentesítő vonat indul 23.00-kor Szegedre.
Az ünnepségről hazautazókat segítve, a menetrendben feltüntetett útvonalak meghosszabbításával közlekednek egyes vonatok:
• Kőbánya-Kispestről 23.32 perckor induló vonat Kunszentmiklós-Tass helyett Kiskunhalasig,
• Budapest-Déli pályaudvarról 23.00 perckor  induló vonat Pusztaszabolcs helyett Dunaújvárosig,
• Budapest-Déli pályaudvarról 23.20 perckor  induló vonat Komárom helyett Győrig,
• Budapest-Déli pályaudvarról 22.40 perckor  induló vonat Székesfehérvár helyett Fonyódig közlekedik.
Az oroszlányi utasok éjszakai hazajutásának érdekében a Déli pályaudvarról 23.20 perckor Győrbe induló vonatról átszállási lehetőséget ad egy mentesítő vonat Tatabányáról Oroszlányba augusztus 21-én, 0.20 perckor.
Rendkívüli éjszakai járat indul Fonyódról augusztus 21-én 2.07 perckor Székesfehérváron át Budapest-Déli pályaudvarra.
Az állami ünnep ideje alatt utazni szándékozóknak javasolja a vasúttársaság – a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében – az internetes jegyvásárlási lehetőséget a www.mav-start.hu oldalon keresztül, illetve a menetjegyek elővételi megváltását.
A módosított közlekedési rendről a www.mav-start.hu honlapon található menetrendi keresőben és a helyi tarifával hívható Mávdirekt vonalon, a +3640 49 49 49-es telefonszámon is lehet tájékozódni.
– MÁV-Start

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Linda video