2013. augusztus 20., kedd

Szent István királyt ez tette naggyá

A MEÖT rendezvényén Gáncs Péter igehirdetésében kiemelte: mennyei perspektívát nyitott meg Jézus tanítványai előtt, amikor imádkozni tanította őket a Miatyánkra. Úgy fogalmazott: ezzel az imádsággal Isten „beemelte” a hívőket a mennyei családba, amivel „azt a felső szálat kapják meg, ami megtart, és Jézushoz kapcsolja” az embereket.
Gáncs Péter rámutatott: minden hívő testvére egymásnak, mert közös mennyei Atyjuk van, akitől azért kell a mindennapi kenyeret és bűnbocsánatot kérni, mert „övé az ország, a hatalom és a dicsőség”. Ez utóbbi három kitétel a „zárópecsétje” a Miatyánk imádságának, amivel indoklást kap, hogy miért kell mindent Istentől kérni – jegyezte meg. Aranyszájú Szent Jánost idézve megemlítette, hogy amikor azt mondjuk, Istené a hatalom, akkor „arról teszünk tanúbizonyságot, hogy ő mindent megtehet, amit akar”.
Hirdetés
Augusztus 20. jegyében
Orbán Viktor miniszterelnök Székesfehérváron mondott beszédet a Szent István-emlékév alkalmából. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügy-miniszter és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedig állami kitüntetéseket adott át Budapesten.Kövér László, az Országgyűlés elnöke a felvidéki magyarok ünnepségén vett részt.
Az evangélikus elnök-püspök hangsúlyozta: I. Szent István királyt az tette naggyá, hogy Magyarországot nem földi vagy egyházi nagyságok kezébe tette le, hanem Szűz Márián keresztül Istennek ajánlotta. Arról is beszélt, hogy azok tudtak a magyar népnek a javára tenni, akik tudták azt a titkot, hogy nem övék ez az ország, és azok tették tönkre ezt az országot a történelem során, akik azt hitték, övék az ország.

Áldást mondtak a gyülekezetre és a nemzetre

A rendezvény végén Steinbach József megáldotta az új kenyeret, amelyet a résztvevők között osztottak szét, Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának tanácsosa pedig záróimádságot mondott, végül az egyházi vezetők áldást mondtak a gyülekezetre és a nemzetre.
A szertartáson megjelent mások mellett Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár, az evangélikus egyház országos felügyelője, illetve Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Linda video