2013. április 4., csütörtök

Szarvas

A száz évvel ezelőtti Magyarországnak éppen a kellős közepén fekvő Szarvasra vándor lélek általában csak a messze földön híres arborétum miatt vetődik. (De amiatt legalább sokan.) Ők többnyire rá se néznek semmi másra, pedig az ország első mérnökileg tervezett városa sokkal többet érdemel.


A viszonylag gyorsan járható 44-es úton Kecskemét vagy Békéscsaba felől hamar el lehet érni Szarvast, és ezen kívül másik négy út is vezet ide minden irányból. Ebből is látszik, hogy valamiféle középpontnak szánták a várost. Mivel Szarvas a jól termő Alföld kellős közepén fekszik, afféle mezőgazdaság-tudományi központnak szemelték ki. A város meg is kapta a szerepet, sőt mi több, be is vált. Születése után alig néhány évtized alatt Szarvas máris a fák, mezők, vizek, és nem mellesleg az ízléses, emberléptékű épületek nagyszerű kisvárosa lett.

Szarvashalom néven már a tizenharmadik században is volt itt egy jelentéktelen falu, de a hóditó oszmánok által is sújtott hely sosem lett népszerű, és az 1600-as évek végére minden család elköltözött vagy kihalt. Helyükön óriási üres, mocsarasodó terület tátongott az Alföld közepén. A város újjáalapítója a tehetséges és emberséges uraság hírében álló Harruckern báró volt, aki 1722-ben háromszáz, többségében szlovák telepest hívott Szarvasra. A célja az volt velük, hogy egy életképes települést teremtsen tetemes birtokainak eme elhanyagolt, ám pompás termőképességű szegletében.

Legszebb virágkorát a XIX. század első felében élte a város, amikor a lelkész létére roppant gyakorlatias és felvilágosult, szlovák származású Tessedik Sámuel iskolát alapított Szarvason. Az iskolák sok fiatalt csábítottak ide a szomszédos, szegénységben sínylődő falvakból és kisvárosokból. Közülük sokan Szarvason is maradtak, jócskán az átlag fölé emelve a város szellemi színvonalát. Mivel Békéscsaba (a megyeszékhely) meglehetősen távol van, szükség volt egy nyugat-békési központra is, és e szerepet Szarvas boldogan magára vállalta. Ennek nyomai ma is szembe ötlenek: nem nagyon látni ennyi régi középületet máshol olyan városban, ami sosem volt megyeszékhely.

Kezdjük a sétát kelet felől, mintha Békéscsabáról érkeznénk Szarvas városába. (Már csak azért is, mert így találtam beszámozni a fenti térképet.) A Szabadság út névre hallgató főutcától északra nem éppen sakktábla elrendezésű, de a látszat ellenére rajztáblán tervezett városrész fekszik. Általában régiek a házak, a kertek pedig kicsik, mert kétszáz éve, amikor az utcákat először beépítették, szándékosan a városias küllem volt a cél. Bár majd' mindenki mezőgazdaságból élt, a kerteket a város szélén művelték, nem a ház körül.

Itt bújik meg (az Ady Endre utca 1. szám alatt) a szarvasi szárazmalom (1). Az 1836-ból származó épülethez hasonló csak kettő van az országban, és mindkettő Szatmárban született: egyikük Tarpán áll most is, a másik pedig a szentendrei skanzenben (ezt Vámosorosziból cipeltek oda). A szárazmalomban úgy őrölték a gabonát, hogy befogtak két-három lovat egy jó nagy kerengőbe, és hozzákötözték őket egy vízszintes kerékhez. Nem baj, ha nem élvezték a dolgot a lovak, mert minél jobban menekülni próbáltak, annál gyorsabban pörgették a malomkereket... Így ment ez gészen 1962-ig, aztán jó tíz évvel később múzeumnak rendezték be a malmot. Most is meg lehet nézni, feltéve, hogy nyitva van. Keddtől vasárnapig erre jó esély van délutánonként, de nem árt felhívni a 66/216-608-as számot, mert én például zárva találtam.

Nem messze innen, a néhány házból álló Kálvin utcában (régebbi térképeken: Hoffman János utca) áll egyszlovák nemzetiségi tájház (2). Könnyű felismerni, mert egy szokásos, ragyogó fehérre meszelt, tornácos parasztházról van szó. Néhány értékes darabot leszámítva a berendezés általában legfeljebb száz éves, de minden hiteles és eredeti, a parányi jegyárban pedig egy nagyon barátságos idegenvezetés is benne foglaltatik. Sokáig lehet bámészkodni: valaki egyszer állítólag megszámolta, hogy összesen 936 berendezési tárgy van itt bezsúfolva.

Aki többször is járt már magyar skanzenben vagy tájházban, az látni fogja a finom különbségeket a magyar és a szlovák paraszti házbelső között, de persze sokban hasonlít is a kettő. Nekem főleg a falak és a mennyezet festése volt szokatlan, és akadtak olyan eszközök a konyhában, amiket máshol még nem láttam.


Szarvas nem létezne szlovákok nélül, így szerintem ha valaki errefelé jár, és őszintén kíváncsi a városra, annak a tájházat nem szabad kihagyni. Állítólag nagyon kevés a vendég, jobbára Szarvasról elszármazott szlovák turisták és mindenféle iskoláscsoportok fordulnak meg a házban. A nyitva tartás szerencsére épp a szomszédos szárazmalomhoz igazodik: itt is kedd és vasárnap között, délutánonként érdemes próbálkozni, a telefonszám pedig 66/312-492.

Innen a város főutcájára, a Szabadság út felé érdemes venni az irányt. A Béke úttal közös sarkon áll a város keleti felének legdíszesebb polgárháza, az 1895-ben épült Lengyel-palota (3). Egy jól kereső ügyvéd építtette magának 1895-ben ezt a földszintes, de minden részletében hivalkodó hajlékot.

Sajnos épp a város főutcáján tombol a Békés megyét az ország többi részével összekötő 44-es főút. Így aztán idilli hangulatról ezen a részen nem igazán számolhatok be, de ha sikerül pár percre kikapcsolni a kamionok zakatolását, kellemes meglepetést okozhatnak az út két oldalán álló építmények. Ilyen például a virágos Fő tér, rajta több szoborral, és az 1920-ra elkészült Árvaházzal (4). A helyiek még mindig így hívják ezt a klasszikus alföldi stílusú palotát, pedig 1948 óta iskola van benne.


A Fő tér végénél, az utca túlsó felén sárgállig fényesen a szerénytelenül szecessziós Árpád Szálló (5), ami alighanem már 1896-os építésekor is nagyobb volt, mint amit a város gazdaságosan el bírt volna tartani. Stukkós, tükrös díszterme a második világháborúig a gazdag helyi iparosok és értelmiségiek kedvenc bálterme volt. A szálloda már rég nem üzemel, de a viszonylag újonnan felújított épületben még mostanában is tartanak rendezvényeket. A homlokzat közepén, az építés évszáma felett, egy szarvassal ékesített címert vettem észre.

A városnak is nevet adó címerállatnak persze nem ez az utolsó szereplése a barangolás során. A legnagyobb agancsos az Árpád Szálló után pár lépésnyire, szokatlanul csúnya betonházak előtti kis parkban áll. Ez aSzarvas-szobor (6) a modern időkben a város jelképévé vált, de nem volt ez mindig így, mert eredetileg magánterületen volt a helye, méghozzá a Körös-parti Bolza-kastély kertjében. Állítólag Bolza Pál gróf 1912-ben egyetlen éjszaka állíttatta fel, hogy szülinapos feleségét meglepje vele. Mikor a negyvenes évek végén a kastélyt elkommunizálták tulajdonosától, a szobrot is elkobozta a kertből a város. Szerencsére a Bolza család mai örökösei már nem neheztelnek ezért, így Szarvas központjában maradhatott a nemes vad bronzszobra.

Az emlegetett Bolza család volt a leggazdagabb nemesi klán a környéken, de nem ők voltak az egyetlenek, akik megengedhették maguknak, hogy kastélyban lakjanak. A főutcán tovább sétálva a város kastélyai közül elsőként Mittrovszky Wladimir földszintes, de igen hosszú palotája bukkan fel. A Mittrovszky-kastélyt (7) 1835 körül fejezték be, és oszlopos timpanonjaival egységes klasszicista stílust mutat. A család még az 1800-as évek közepén eladta a házat az önkormányzatnak, így majd' 100 évig itt működött a városháza. A szépen gondozott virágágyások és bokrok mögött lapuló kastélyban most könyvtár és zeneiskola van.

A szarvasi főiskola két hatalmas épülete után, a Szabadság út és a Vajda Péter utca sarkán van a mai Tessedik Sámuel Múzeum (8) nem túl jellegzetes, ám történelmi szempontból nagyon fontos épülete. Ez az épület adott otthont a bevezetésben már emlegetett Tessedik Sámuel első iskolájának. Az iskola nélkül Szarvas talán sosem emelkedett volna ki a számtalan álmos alföldi mezőváros közül. Az 1791 óta álló épületben leginkább avar régészeti leleteket és néprajzi kiállítást lehet látni. A belépés majdhogynem ingyen van, és általában keddtől vasárnapig 10 és 16 óra között (nyáron 18 óráig) tart nyitva a múzeum (a telefonszám: 66/216-608).

A múzeum bejáratától már jól látszik a város legnagyobb temploma, a magasra tornyosuló evangélikus Ótemplom (9). A hatalmas hajóban 3500 hívő fér el egyszerre, híres orgonájának pedig 2484 sípja van. Szarvas lakosai közül a szlovákok jártak ide, náluk szinte mindenki evangélikus volt. Az építkezéshez Pozsonyból rendelték a terveket, és 1788-ra fejezték be a hatalmas építményt.


A templom oldalában balra fordulva egy rövid utca már a Holt-Körös partjára vezet. Miután kigyönyörködtük magunkat az árnyas vízfelület pazar látványában, érdemes jobbra fordulni a magas fák közé vezető kis gyalogútra. Hamarosan egy parkoló mögött álló székelykapu előtt találjuk magunkat, ami a különlegestörténelmi emlékút (10) bejárata. A 2000-es millennium augusztus huszadikai ünnepségére alakították ki a sétányt.

Az 1100 méter hosszú gyalogút inkább ötletes, mint látványos. Nekem mindenesetre nagyon tetszik az alapgondolat, miszerint a honfoglalás és a 2000-es ezredforduló közötti történelem minden egyes évét az útvonal egy-egy métere jelképezi. Remélem, lesz majd ötlet és energia a továbbfejlesztésére. A szép parkban kezdődő ösvény végig kényelmes faforgáccsal van kirakva, és hamar egy árvízi töltésre kapaszkodik fel. A töltés egyik oldalán kertváros nyúlik ki, másik oldalán a Körös-part hétvégi telkei sorakoznak. A magyar történelem korszakait vagy fordulópontjait egy-egy fából készült alkotás mutatja, valamilyen irodalmi idézettel fűszerezve. Ezek az állomások az évek múlásának arányában állnak az út mentén. Mivel a töltésen csak egyetlen árnyékos pihenőhely van, kánikulában ajánlott inkább elkerülni az emlékutat...

A sétautat teljesítő vándor az útvonal végén nem akármilyen pont felett találja magát. A Körös partján álló dísz-szélmalom pontosan a történelmi Magyarország középpontjában (11) áll. A helyet már 1880-ban kimérte egy helyi gimnáziumi tanár, de a nevezetes pont az ő számításai szerint egy akkor még működő szélmalom helyére esett. Ettől fogva büszkén hirdették a szarvasiak, hogy ők az ország közepe. Aztán 1932-ben már komolyabb módszerrel is kimérték a középpontot, ami pontosan 500 méterrel északkeletre találtatott az eredetihez képest. Itt már nem állta útját semmi egy emlékhely állításának, és a korábbi helyszín szélmalma által ihletve egy műmalmot alkottak ide 1940-ben. Az irredentának ítélt emlékművet aztán a szocializmus idején megcsonkították, majd a rendszerváltás után az eredetihez képest mértéktartóbb, a szomszédos országok (és a szarvasi szlovákok) előtt is nyugodtan vállalható szöveg került az emlékpont mellé.

A Holt-Körösön nyaranta sétahajó közlekedik, és a malom mellett van is egy kikötője neki. A menetrendről viszont sem itt, sem a többi kikötőben nem lehet megtudni semmit, és a világhálón sem találtam nyomát, hogy hol és mikor lehetne felszállni a hajóra. Azt hiszem, vagy sok türelem, vagy nagy szerencse kell hozzá, hogy az ember hajókázzon egyet Szarvason.

Hajó híján gyalog kell visszabandukolni egészen a Szabadság útig. Sajnos a vízpartra épült nyaralók miatt a folyóparton nincs sétány, így marad visszafelé is a történelmi emlékút. A város főútja egy hídon folytatódik. A belváros látnivalóit kimerítve a túlsó parton lehet folytatni a sétát. Jobb oldalon, a hídról, a vízben a szárnyas-koronás oszlopot formázó 2000-es millenniumi emlékmű, a parton pedig a szarvas-szobor okán már emlegetettBolza-kastély (12) látható.


A legszebb kilátás a kastéllyal szembeni parkból, egy étterem kerthelyisége mellől mutatkozik. A mesés fekvésű, vízben tükröződő klasszicista kastélyt sok részletben építették a XIX. század közepéig, de még 1910-ben is alakítgattak rajta. Ekkor épült a folyópart felőli díszlépcső, rajta a Bolza család olasz származását hirdető, Róma születését jelképező capitoliumi farkas-szobor másolatával. A házban most az Öntözési Kutatóintézet működik, és hétköznap, a portaszolgálat jóindulatától függően, talán közelről is körbe lehet sétálni.
Ha az épületek után van még erőnk az arborétum mellett a város többi parkjába is látogatást tenni, akkor érdemes felkeresni (persze nem gyalog, hanem autózva vagy biciklivel), a város délnyugati szélén fekvő Anna-ligetet (13). A ligethez ott kell dél felé fordulni a 44-es útról, ahol észak felé az arborétumot jelzi egy tábla.
A XIX. század végén volt egy Csáky Albin nevű közoktatási miniszter, aki ügyesen házasodva Bolza lányt vett feleségül, megörökölve a család külvárosi kúriáját. A lányt Annának hívták, így a kastély mellett frissen kialakított parkot Anna-ligetnek nevezték el.

A kastélyból ma a Körös-Maros Nemzeti Parkot igazgatják, a kertjéből pedig nem is igazi parkot, hanem inkább az Alföld növényvilágát bemutató természetesnek ható tájat rendeztek be. A kastély mögött induló tanösvényen van fűszernövény-gyűjtemény, rétek, erdőfoltok és árnyas sétányok is. Helyenként ismeretterjesztő táblákat is kitettek, a leglátványosabb rész pedig mindenképpen a Körös-parti cölöpös szakasz.

A Szabadság útra visszatérve, a Körös-parton újabb park terpeszkedik. Az Erzsébet-liget (14) az arborétumhoz képest persze jóval kevésbé érdekes, de ebben is vannak látványos faóriások, nem beszélve a folyóban álló mocsárciprusokról. Más magyar parkokban egyet-egyet láttam csak ebből a rendkívül elegáns és egzotikus teremtményből, itt viszont több mint egy tucat ciprus áll a vízben.

A ligetből egy vadonatúj, gyalogos fahíd vezet az idén tavasszal még csak épülő, várat utánzó szabadtéri színpadhoz. Azóta már meg is nyílt ott a Szarvasi Vízi Színház, ahol szeptember elejéig vannak előadások.


A hatalmas szarvasi séta végére remélem maradt még erő és idő a város leghíresebb attrakciójára. Azarborétum (15) bejárata a belvárostól messze esik, gyalog nem érdemes nekiindulni. Autó vagy bicikli híján a buszpályaudvarról helyijárattal is lehet próbálkozni, vagy ha sikerül valahogy kinyomozni a hajójárat menetrendjét, akkor azzal is el lehet érni a kertet. A szellemesen kialakított bejárat azonnal mutatja, hogy a fák birodalmába érkeztünk.

Senki ne számítson virágágyás-költeményekre vagy hullámosra nyírt bukszusokra, de kanyargósra kiképzett dísztóra sem. A Szarvasi Arborétum nem kertel, hanem egyszerűen hatalmas területén megmutat annyi féle fát, amennyit csak lehet. Ha választani kellene, az amerikai mamutfenyő lenne a kedvencem. Akkora ez a park, hogy ha az ember megpróbálja, akár el is lehet tévedni benne. Aki céltudatos, követheti az ajánlott útvonalat is, amit táblák jeleznek végig.


Az 1890 óta folyamatosan betelepített fáskert területe 82 hektár (vagyis nagyjából 150 focipálya), és 1600 fafajt találni benne. A növények között rengeteg madár is csiripel, és az arborétum északi szegletében még hatalmas nyulakat is láttam kergetőzni a fűben.

Indulás előtti virtuális séta gyanánt érdemes bekukkantani a hivatalos honlap térképes galériájába. Aligha van olyan napja az évnek, amikor nem érdemes ellátogatni ide. Szerencsére nem is zárják be sosem: az arborétum az év minden napján nyitva van reggel nyolctól sötétedésig (belépni utoljára sötétedés előtt egy órával, nyáron legkésőbb fél hétig lehet). Nekem most egy borongós tavaszi nap jutott, de a sötétségért kárpótoltak a fák virágai.


Mivel a mindenfelé megművelt Alföld kellős közepén járunk, a folyópartokon kívül a természet nem sok érdekességet tartogat a környéken. A táj minden irányban teljesen sík, és ha helyenként alacsony, szabályos formájú dombokat látunk, az is az ember műve. Az Alföld telis-tele van a népnyelv által kunhalomnak elnevezett mesterséges dombokkal. A kőkorszak végétől a népvándorlás koráig sok nép építette ezeket különböző okokból: hol sírhalomnak, hol kultikus imádkozó helynek, hol pedig a árvízzel sújtott síkságból kiemelkedő biztonságos lakóhelynek.
Úgy becsülik, hogy összesen negyvenezer ilyen halom épült az ország mai területén. A Kárpát-medencén kívül leginkább Lengyelországban, Ukrajnában és Oroszország délnyugati részén lehet találkozni még velük. Mára úgy kétezer maradt a magyar Alföldön belőlük, a többit elhordták, vagy letarolták, mert a földművelésnek nem kedveznek a hepehupák. Ebből a kétezerből alig százat tártak fel alaposan a régészek. Persze lehet, hogy a halmok alá temetett kincseket már évszázadokkal ezelőtt kilopták.
Az ország legnyagobb kunhalma Szarvas közelében, Békésszentandrás területén, Békés és Csongrád megye határvidékén magasodik. A fenti térképen Békésszentandrásról indul dél felé egy szürke út. Hajdanában aszfaltos lehetett, de most akkora gödrök vannak rajta, hogy miközben elszántan zakatoltam 15 km/órás átlagsebességgel a cél felé, komolyan aggódtam autóm épségéért. Különösen az utolsó 4-5 kilométer az, ahol jóérzésű ember csak lépésben halad. Vagy visszafordul. Kerekezve is érdemes lehet ellátogatni a rekordmagas kunhalomhoz, ami a46°48'48.97"N, 20°26'40.45"E koordináták metszésében fekszik.


Wikipedia szerint a Gödény-halom 12,26 méter magas, kerülete pedig kb. 160 méter. (A gödény persze nem más, mint a pelikán, ami ma már egzotikus madárnak számít, holott a XIX. századig nyaranta gyakori vendég volt Magyarországon is. Az utóbbi évtizedekben viszont legfeljebb Görögországig költözik el az afrikai száraz évszak elől.) Ez a tizenként méteres magasság nem is olyan kevés. Egyrész jó támpont a néhány legelő tehén mérete, másrészt meg fentről olyan a kilátás az a tükörsima Alföldre, mintha az egekből tekintenénk alá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Linda video