2013. március 31., vasárnap

Átütő siker lett Amerikában a Bibliából készített sorozat


Sztárok nem szerepelnek benne, egy kis kereskedelmi csatornán, a History Channelen adták öt vasárnap este, mégis az év eddigi legnézettebb televíziós filmsorozata Amerikában: az első négy részt 70 millióan látták. A siker titka maga a téma: a Biblia, mely a szokásos gyanakvást, értetlenséget váltotta ki a liberális oldalon.
hirdetés
 
Mark Burnett a sorozat egyik prezentációján (fotók: Facebook)
Mark Burnett, akit 2004-ben a Time magazin a legbefolyásosabb személyek közé sorolt, a televíziós reality show királya, a műfaj iskolateremtője, többek között a Survivor, The Voice, The Celebrity Apprentice, Sarah Palin's Alaska rendezője. A sok elismerés, biztos siker után Burnett és felesége, Roma Downey színésznő, akit a nézők angyalként ismernek a Touched by an Angel című filmből, szokatlan vállalkozásba kezdett. A teremtéstől Krisztus haláláig a Bibliát adaptálta televízióra egy tízórás sorozatban. A néző láthatja az Ószövetség drámai történeteit; Káin, Ábel, Ábrahám, Mózes, Dávid, Salamon küzdelmeit, Jézus születésétől kereszthaláláig pedig az Újszövetséget meséli el.
A vallásos alkotókat  a legendás amerikai Tízparancsolat című film ihlette meg és elhatározták, hogy az új generációnak ismét filmre viszik a Bibliát. Burnett negyven szakértőt - keresztény teológusokat, rabbikat - alkalmazott, hogy hitelesen vigye vászonra a történeteket. Három évig tartott a forgatás, a nagyjeleneteknél erősen támaszkodtak a digitális technikára. Egyetlen egy sztárt sem szerepeltettek, amit azzal magyaráztak, hogy nem akarták egy-egy ismert arc a történetről terelte volna el a figyelmet – ám valószínű, hogy inkább költségvetési problémák miatt alakult így a szereposztás. A sorozat mindössze 22 millió dollárba került.
Jézust a vonzó portugál színész, Diogo Morgado alakítja. A film egyetlen kisebb botrányt váltott ki - hiszen botrány nélkül ma már nincs marketing -, amiért a Jézust megkísértő sátán állítólag hasonlít az amerikai elnökre, Barack Obamára. Az alkotók és a csatorna minden szándékosságot tagadott. A rendező marhaságnak nevezte még az összehasonlítást is.

A sorozat húsvét vasárnapi epizódjának előzetese
A film közepes kritikákat kapott, érthető okok miatt. A sorozat a Biblia kezdőknek címet is viselhetné, mert egyszerűen illusztrálja a bonyolult történéseket. Ha valamit a néző még sem értene a képből, akkor a narrátor elmagyarázza neki. A  vizuális megfejtések sem teszik próbára az embereket.
A sorozat kétségkívül népművelő, sőt misszionárius tevékenységet is folytat; a közvélemény-kutatások szerint a nézők 68 százaléka tanult újat a Bibliáról a film alapján. A produkcióhoz könyv is készült, ami már rajta van a New York Times bestseller-listáján. De árulnak DVD-ket, gyermekeknek videojátékokat, bibliás trikókat, poharakat is.
Ráadásul Mark Burnett és Roma Downey azon is fáradozik, hogy a Biblia tanítása visszakerüljön az állami iskolákba. 
„Váratlan siker!" - írja a USA Today. Hollywood ismét meglepődött a hatalmas nézőszámon, pedig tanulhatott volna Mel Gibson Passiójának 600 milliós nyereségéből - mutat rá a Forbes pénzügyi magazin. Abban az országban, ahol a lakosság 83 százaléka mondja magát hívőnek - más kérdés, hogy hányan gyakorolják vallásukat - kiállnak az olyan produkciók mellett, amelyek alázattal, tisztelettel, hittel nyúlnak a szent témákhoz. „A film azt üzeni, hogy szeretjük az Istent, a siker pedig azt jelzi, hogy milyen mélyen szeretjük az Istent" - mondja a rendező, aki feleségével együtt lelki megújulásnak nevezte a forgatást.
Az ilyen megközelítés régóta hiánycikk a filmpiacon; a néző leginkább a gúnyhoz, az istenkáromláshoz, a mítoszromboláshoz szokott. Amit nem lehet megtenni az iszlám vagy zsidó vallási szimbólumokkal, mert vér folyna, vagy nemzetközi felháborodást váltana ki, azt nyugodtan meg lehet tenni a keresztény jelképekkel. Jézus Krisztus szexuális vágyairól Martin Scorsese számolt be a Krisztus utolsó megkísértése című filmjében, a Corpus Christie című darab szerint Jézus az apostolokkal folytatott homoszexuális kapcsolatot. Dan Brown Da Vinci kódja pedig magát a kereszténység alapját, Krisztus isteni mivoltát akarta lerombolni egy konspirációs thrillerrel.       
A hívő tömegek ezek után demonstratívan állnak ki a jóindulatú produkciók mellett. Ilyen egyszerű az új Biblia-sorozat titka. És akik utólag rúgnak a filmbe, csinálnak viccet belőle, azokat nem a produkció hibái irritálják; őket a hozzá kapcsolódó  vallási mozgalommá duzzadt ideológiai jelenség aggasztja.
Nem értik, hogy annyi támadás után miként lehet még mindig milliókat vonzó, nagy üzlet a Biblia.   
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Blogarchívum