2013. február 19., kedd

A Biblia a magyar képzőművészetben


A Biblia a magyar képzőművészetben

Káin megkeményíti magát


Káin megöli Ábelt
Zichy MihályKáin megöli Ábelt, 1845 k., olaj, vászon, 110,5x90 cm, jelenleg: Zala, Zichy Mihály Emlékmúzeum, magántulajdon
Isten türelmét, jóságát a gyilkosság utáni kérdése bizonyítja: „És mondta az Úr Káinnak: Hol van Ábel, a te atyádfia? Ő pedig mondta: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-e én az én atyámfiának? Mondta pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről.” (I. Móz 4:9–10)
Isten most sem vádol, most is menteni akar. Ábelt már nem lehet menteni, őneki erőt adott az Úr az elalváshoz – majd része lesz a feltámadásban, az idők végén (Dn 12:13Jn 11:25–26). A nagyobb probléma: az életben maradt Káin elsötétülése.
Az „Ádám hol vagy” megismétlése: „Hol van Ábel, a te atyádfia?” Ezek a Biblia csodálatosan egyszerű szavai, melyek azonban szinte – Pilinszky Jánosnak szavaival – „kiégetik a papírt”. Később, Máté evangéliumában is így olvashatjuk: „Ráhel siratta az ő fiait, és nem akart megvigasztaltatni, mert nincsenek” (2:18/b). – „Mert nincsenek” – csak ennyi. De lehet-e vajon ennél többet mondani?
„Mit tettél...?” – a kérdések célja egyértelmű: felkelteni Káinban az igazi megbánást. Ha már a gyilkos tett előtt nem ment, hát utána. Íme a nagy lehetőség: a múltat meg lehet változtatni az egyéni megítélésben. Vagy azonosulunk viselt dolgainkkal, vagy szembefordulunk velük. S ebben van ember és ember között az igazi különbség. Mert vétkeket mindenki elkövet – nincs egyetlen ember sem, aki ne vétkeznék. Ebben, ha nem is azonosak, de hasonlóak a sorsok. A valódi különbség az azonosulásban vagy elhatárolódásban áll. Isten ezt ajánlja fel Káinnak.
Káin
Vedres MárkKáin, 1899, festett gipsz, 175 cm, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria
Káin azonban nem kér belőle. Eltökélten, konokul megy előre magaválasztotta útján, azon a bizonyos „káini úton” (Júdás 11). Amikor feljajdul – „Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám” –, akkor sem bűne, csupán várható büntetése miatt érez fájdalmat. Úgy látszik, a Lélek elleni bűn valóban „megkeményítette szívét”, – ez is a Biblia egyik szakkifejezése lesz az emberi lehetőségekkel visszaélő ézsauk, saulok, egyiptomi fáraók jellemzésére.
Zichy Mihály alig húszévesen komponált olajfestménye szintén ritka darab az európai festészeti hagyományban. Ilyen, a megbánást magától elhárító Káin-kezet nem nagyon ismerünk. Tekintete részvétlenül pillant hátra áldozatára. A hangsúly azonban a két kézfejen van. Már „nem találja a megbánás helyét”. Már nem ura önmagának, pedig látszólag oly erős, hogy egy másik embert meg tudott ölni. Az ilyen erő valójában a legteljesebb gyengeség jele. Aki öl, a leggyámoltalanabb.
Vedres Márk Rodin párizsi iskolájában tanult. A hatvanéves francia mester szívesen segítette magyar tanítványát, akinek kezdeti szobrait „nagyon németesnek” találta. Az életnagyságú Káint (1899) azonban saját törekvéseinek folytatásaként értékelte.
„Vedres figurája híven jeleníti meg a testvérgyilkos Káint, amint zaklatott lélekkel és nyugtalan testtel, a bűntudattól űzve rohan előre. A futást hangsúlyozza a lefelé lépő mozdulat, a lejtős talaj mintegy aláhúzza a figura előrelendülő mozgását... Más magyarok is igazodtak a rodini példához, de olyan eredménnyel, amely a Vedresé mellé volna állítható, egyikük sem állhatott elő.”
(Heitler László: Vedres. Corvina Kiadó, Bp., 1973. 7. o.)
Káin megöli Ábelt
Albrecht DürerKáin megöli Ábelt, 1511, fametszet
Káin megöli Ábelt
Rembrandt van Rijn:
Káin megöli Ábelt, 1650, rajz
Ádám és Éva siratja Ábelt
Antonio CanovaÁdám és Éva siratja Ábelt, 1818

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Blogarchívum