2012. november 30., péntek

Homályos fények


December elejétől – hazafiasabb helyeken december elsejétől – kezdve már saját dicsőségének fényességébe borul a legtöbb hazai város. A megyei jogú városok vakító világossággal oltják ki az éjszakai sötétséget, a kisebbecskék meg átkötnek egy-egy villanykörte-füzért a központ fölött (amelyet le-letépnek a figyelmetlen kamionosok és a „diszkó” civilizálatlanabb látogatói).
Marosvásárhely nem kicsiben játszik: körülbelül 23 millió égőt gyújtanak fel az est leszálltával, annyi áramot fogyasztván éjszakánként, mint egy-egy kisebb városka hetek alatt, lakókkal és mosogatógépekkel együtt. A Virágóra helyén álló kissé ferde karácsonyfára több mint egymillió fehér és piros égő, 400 méternyi ezüst és piros színű szalag, 200 piros és ezüst színű gömb, 200 villogó fehér lámpa, 100 darab világító rúd, 50 díszcsomag került. Továbbá kilenc rénszarvast, Mikulást és hóembert ábrázoló figurát is elhelyeztek a város központjában.
Az éjszakai közvilágítással köztudomásúlag javul a közbiztonság, az ünnepi kivilágítás meg eksztázisba hozza a naiv turistákat, az öt év alatti gyerekeket és az infantilis felnőtteket.
Sajnos, minálunkfelé rettenetes divat az ízléstelenség, a giccs, a túlzsúfolás – és itt nem csak Marosvásárhelyre, hanem Kolozsvárra, Nagyváradra, Gyulafehérvárra, de Csíkszeredára, Sepsiszentgyörgyre is gondolhatunk...
A magyar(abb) városokat is el-elkapja a popularitás vágya, a harsány, egymáshoz nem illő színekkel, a burkolt vagy nagyon is nyílt cégreklámokkal – melyek diszkréten meg-meghúzódnak egy túlméretezett lángvörös gömb vagy óriási, aranyszínű angyal figurája mellett.
Sajnos a hazai nagyvárosok ünnepi díszítése inkább a nyomasztó zsúfoltság felé mozdul, mintsem az exuberáns fényűzés felé.
Sem az élő fák köréjük tekert világító drótokkal való megnyomorítása, sem a városközpontokba felállított óriási fenyőfák halála nem motivált. A finomabb ízlésű embereket meg inkább bántja, mintsem felderítené ennek a kéretlen, és, valljuk be, funkciótlan fényözönnek a napszállottkor történő fel-felragyogása. A folytonos villogás fáraszt, a groteszkül mintázott figurák bosszantanak, és szomorúan gondolunk arra, hogy mennyire jogosulatlan ez a rongyrázás, mennyire fájdalmas az, hogy ilyesmire figyelnek, és egyebekre nem...
A látszatra való figyelés, a közönség tetszésének bármi áron történő elnyerése nem mindig mutat előre...
Tény: nem nagyon van, aminek örvendjünk... A szakralitásukat rég elveszített téli ünnepek transzcendenciája már rég nem vigasztal senkit – még a nagyon elfogultakat sem –, mert tudjuk: hiába öltözik éjjelente fénybe a város, a lelkekben és az elmékben nagyjából töksötét van.
Oda nem halogénlámpák, nem LED-ek és nem fényszórók világítanak be, hanem a jó könyvek, a szép gesztusok, az igazságos döntések, a tiszta szándékok, a józan akarat stb., stb...
Ám amíg szinte globális a buta fényűzésre való törekvés, a nyomor fénycsillámokkal történő leplezése, addig nem sok esély van arra, hogy a szívekben is világosság teremtődjék így, Krisztus születésére készülődvén.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Blogarchívum